2012. január 4., szerda

Hunci

 
Tudtuk, h Hunyor kutyánk talán a legjobb, leggondosabb anyakutya volt eddig tenyészetünkbe. Ám minket is meglepett az a viselkedése amit az unokái megjelenése óta csinált.
Már az első alkalommal, amikor a kicsiket kivittem az udvarra, észrevettem, h Hunyor másképpen viselkedik, mint eddig.
Ő soha nem provokálja a többit, nem szokott verekedést kezdeményezni.

De most mintha a Pici kölykeit, a sajátjának (is) venné egy kicsit.
Mintha még nevelési tanácsadással is ellátná a lányát – Mondom, h ne hagyd magukra őket lányom!! – :-)
Talán csak védelmezni akarja őket, mert a kölykök kiváltják belőle az anyai ösztönt, nem tudom, de bennem az is felmerült, h tudatában van annak, h saját vérei.
Minden tőle telhetőt elkövet, h Falat nevű kutyámat távol tartsa a kicsiktől. Míg a kölykök anyját, a saját lányát, vagy az anyját, a Csépát, nem támadja, ha azok közel mennek az alomhoz, addig, ha a Falat  közelít azt, akár az ovihoz, még akkor is fenyegetően viselkedik vele szembe, ha az ovi ajtaja csukva van.
Két alkalommal sikerült videóra vennem Hunyor magatartását. Egyszer az oviból, második alkalommal meg az ablakból. Ott nem is vártam, azt szerettem volna felvenni, h a Falat hogyan viselkedik a számára idegen kölykökkel, amikor a Hunci kiszúrta, h közeledik feléjük. Azonnal ott termet amíg az anya oda nem ért.



Korábban....

Most első alakalommal sikerült megörökítenem egy általunk már több alkalommal megfigyelt viselkedést.
Már az első almánál észrevettük, h Hunyor mennyire gondos anya. Azt is tapasztaltuk több esetben, h mennyire kötődik a nálunk maradt kölykéhez a Picihez. Még mindig védi a többi kutyával szembe. Már azt is észrevettem, h még a Pici kölykeihez se engedi oda a többi kutyám.
Most nyitva hagytam az ovi ajtaját, h a Pici ne legyen bezárva, és szabadon közlekedhessen.
Hunyor azonnal beállt az ajtóba, és látható, h csak a Picit engedi be. Amint a Falat közelít azonnal jelzi, h nem mehet tovább. Ez nem az első alkalom. Még akkor is befekszik az ovi ajtajába kintről, ha azt zárva hagyom és nem enged oda senkit. Érdekes számomra megfigyelni ezt a fajta nagyfokú kötődést a kutyáim között.

Nincsenek megjegyzések:

Facebook adatlapom

Összes oldalmegjelenítés