2009. június 29., hétfő

Hungária Kuvasz Klub, használhatósági szintfelmérés, és teljesítmény verseny, Gárdony

A hétvégén kihasználtuk az "esőszünetet", egy kis kutyás találkozóra.
De, hogy pont aznap, szombaton, nem esett az a vak szerencse műve volt.
Mint előtte, mind utána, rendes zuhéj volt.
Szombat délelőtt került sor ugyanis Gárdonyban egy kis kuvasz klub napra, és annak keretein keretein belül pedig tenyészszemlét tartottak.
A kuvasz klub a tenyészszemléjük részeként már régóta bevezetett egy használhatósági szintfelmérést is. Mivel nem vagyok kuvaszos, nem vagyok a klub tagja sem, így nem tudom, hogy ezt mikor tették, de nagyon jól tették.
A lényeg, hogy egy ideje, nem csak tsz.-t tartanak, hanem egy versenyt is azoknak, akik ezen indulni szeretnének kutyáikkal. És ami még a lényegesebb, hogy nem csak kuvaszok részére, hanem szeretettel várnak minden pásztorkutyást, akit érdekel.
Kedvcsinálóként már egyszer írtam erről az eseményről, akkor egy kutyával, Hunyorral vettünk részt rajta.
A kedv, lassan megjönni látszik. Sokan érdeklődtek felőle, hogy hogyan vehetnének részt rajta.
Rajtam kívül most, Partizer Csaba komondoros társam hozta el 2 komondorát, akikkel nem vallott szégyent.


Csabának is nagyon tetszett, és sokat tanult, tapasztalt ezen a napon.
Örülök neki, hogy sikerül szép lassan felkelteni az érdeklődést, és a jövőben talán egyre többen tartanak rá igényt, hogy kipróbálják kutyáikat, - vajon tényleg használhatóak lennének adott esetben, egy éles helyzetben.
Így, ez egy igazi „alulról jövő” kezdeményezés lehetne, hiszen elmondhatom, hogy a komondor klub vezetői részéről, továbbra is igen csekély érdeklődés tapasztalható eziránt.
Mi is két kutyát vittünk most, Csépát, és lányát Huncit.
Az értékelő lapokat még nem kaptuk meg, nem tudtuk megvárni, egy délután kezdődő másik esemény miatt.Később majd azokat is felteszem, és remélem, hogy idővel kapok majd képeket is hozzá, akkor majd minden anyagot szép lassan közzé teszek.


A teszt megint két részből állt.


Egy semlegességi-ügyességi felmérésből, és egy örző -védő munka tesztből.


A videokat néhol részekre kellett bontanom a terjedelmük miatt.


Hát így teljesítettek a kutyáink.





az első három videon Csépa kutyánk látható...















Feltöltés helyet, ami nagyon lassú, inkább a videó táram linkjét szúrom be.
Csépa egyéni örző munka:
http://www.indavideo.hu/video/Csepa_teszt_2



Folyt . köv. holnap

Nincsenek megjegyzések:

Facebook adatlapom

Összes oldalmegjelenítés